Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat Egészséges életmód A „táncos lábú”

A „táncos lábú”

A táncot első ránézésre nem sorolnánk – méltánytalanul – a sportok közé, pedig aki ropta már akár csak egy fél órát is, az tudja, hogy a legnemesebb mozgásformák egyikéről van szó, amely testet-lelket felüdít. Mai beszélgetőpartnerem: Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének adjunktusa. - Bogdányi Mária írása.

Varga Gyöngyi– Aligha érhet véget úgy egy konferencia – amelyen Ön is jelen van –, hogy a résztvevők előbb-utóbb ne perdülnének táncra. Mindegy, hogy magyar, moldvai, zsidó, délszláv, ír, skót: egy a lényeg, az autentikus néptánc. Mióta hódol ennek a „sportnak”?

– Én a táncot nem tekintem igazán sportnak, inkább egy önkifejezési módnak és a közösségformálás egyik különösen szép útjának. Gyermekkorom óta szívesen táncolok, még a balettal is próbálkoztam, de a néptánc világát – amely mára a szívem csücske lett – csak teológus koromban fedeztem föl. Még így sincs persze későn.

– Az ember hosszú ideig nem képes olyan mozgást végezni, ami ellenére van. Szerencsés ember az, aki megtalálja azt a mozgásformát, amelyet bármikor szívesen gyakorol.

– A tánc nálam nem egy szigorú edzésprogram része, hiszen nem vagyok profi, csak szeretek táncolni, de azt minél gyakrabban. Azzal, hogy megismerem különböző népek táncait, egy kicsit betekintek a hagyományaikba, sajátos világukba, gondolkozásmódjukba is. És közben újra és újra rácsodálkozom arra, milyen jó, hogy magyarként igazi táncos nemzethez tartozom. A tánc valójában szavak nélküli nyelv: egész testünk beszél a mozdulatainkon keresztül. Izgalmas kérdés, hogyan tudom így kifejezni magam és megérteni a másik mozdulatait, s aztán összhangra találni…

– Tud-e a munkája mellett rendszeresen időt szakítani a táncra?

– A rendszeresség számomra is mindig a nagy „elérendő cél”: erőfeszítéseket teszek, hogy minél többször eljussak táncházakba, táncoló közösségekbe. Örülök, ha felkérnek egy-egy táncház megtartására, hiszen ez elsősorban nekem jó…

A lelkészi, tanári életforma nem mindig engedi, hogy az ember hódolhasson a „szenvedélyeinek”, de ha lemondanánk ezekről az örömeinkről, azt nagyon megsínylené a szolgálatunk. Igyekszem egészséges összhangba hozni a munkát és a szórakozást – és persze az is fontos szempont, hogy a sok ülőmunka mellett a mozgásra is mindig jusson idő.

– Úgy tudom, még ösztöndíjas korában Tübingenben a sok teológiai, intellektuális kurzus mellett részt vett egészen sajátos mozgásos képzésben is…

– A németországi evangélikus egyházban már hosszú évek óta hagyománya és rengeteg lelkes művelője is van a szakrális táncnak. Arról tanultunk ezen a továbbképzésen, hogy istentiszteleti kereteken belül hogyan fejezhetjük ki Isten iránti hálánkat, szeretetünket, köszönetünket a szavakon, énekhangokon túl a mozdulataink segítségével. Ezt a fajta szakrális táncot én nagyon hiányolom, de talán a hazai egyházi gyakorlatba is bekerül egyszer.

Aki már nagyon régen nem perdült táncra, de most kedvet kapott hozzá, hogy elengedje magát és a gátlásait, az hogyan és merre induljon?

– Mindössze egy jó cipő és belevaló lábak szükségesek, de ami még ennél is fontosabb: társak – hiszen táncolni együtt, közösségben lehet igazán. Ami a kérdés másik felét illeti, öröm, hogy vidéken is egyre több helyen indulnak táncházas programok, nem csak Budapesten kínálkozik erre számos lehetőség. Lelkészként nagyon jó tapasztalataim vannak arról, hogyan lehet az ifjúsági és gyermekmunkában hasznosítani a közös táncolás élményét, örömét. És akik például voltak már Szélrózsán, tudják, hogy az egyik legnépszerűbb program mindig az esti táncház. Persze az élő zene a legjobb, de a CD-ről megszólaló talpalávalóval is jó hangulatot kelthetünk. A magam részéről szívesen táncolok szoknyában, ami egyfajta különös testélményt jelent nekünk, nőknek.

Azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy csak kezdjenek el bátran táncolni, és majd minden jön magától.

Vannak-e az ismeretségi körében olyanok, akiknek Varga Gyöngyi tánca volt az „aha-élmény”, és azóta „jól megfertőződtek”?

– Azt hiszem, igen. Jó látni, hogy fiatalok – sokan a teológusok közül is – kedvet kapnak a táncra, másolják a CD-imet, továbbadják, tanítják a táncokat, amelyeket én is úgy tanultam másoktól. És az is nagy öröm, ha a korosabbak közül is rájönnek az ízére, és komolyan veszik a régi mondást: idősebbek is elkezdhetik!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek