Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat Egészséges életmód Jótékony tejtermékek az egészséges táplálkozásban

Jótékony tejtermékek az egészséges táplálkozásban

— Felvéve: ,

A teljes értékű táplálkozás legfőbb alkotóelemei – a gabonafélék, a zöldségek és a gyümölcsök – után essen szó az állati eredetű táplálékokról is: ez alkalommal a tejtermékekről, a későbbiekben pedig a húsokról olvashatnak. - Bogdányi Mária írása.

Az emberiség évezredes történelme során élelmiszereit a természetből vette; túlnyomó többségük növényi eredetű volt. Tartottak azonban állatokat is – minden földrészen, égtájon más és más fajtát –, melyeknek húsát és tejét elfogyasztották, bőrét, gyapját ruházkodásra, csontjait pedig használati cikkek előállítására használták. Mivel ezen állatok száma korlátozott volt, és nem állt rendelkezésre hosszú hűtést lehetővé tevő berendezés, a régmúlt embere sem húsból, sem tejtermékből nem tudott túl nagy (egészségre káros) mennyiséget magához venni. Ma sajnos más a helyzet, mivel a nagyipari előállítás és a kiterjedt kereskedelmi hálózat lehetővé teszi, hogy mindennap, akár minden étkezésre együnk belőlük, kiszorítva ezzel a tányérról és a pohárból az egészséges gabonákat, zöldségeket, gyümölcsöket.

„A tej élet, erő, egészség” – hirdette néhány évtizede a reklám, ezzel is növelve a tejipar bevételét, az üzleti ágazat sikerét. Ezzel ellentétben sok táplálkozási irányzat abszolút elveti a tejfogyasztást. Ezt azzal magyarázzák, hogy minden emlősállat csakis csecsemőkorában fogyaszt tejet. „Legyen így ez az embernél is!” – mondják. (Az anyatej kiváló tulajdonságairól mindenki tud.) A különféle táplálékallergiáktól szenvedő emberek tetemes hányadát a tejallergiások alkotják. A nyers tej fogyasztása korlátozott mennyiségben nem ártalmas, de csak azok számára, akik meg tudják emészteni a tejcukrot. Ugyanígy mértékkel éljünk – igen magas zsírtartalma miatt – a vajjal és a tejszínnel.

Van azonban a tejtermékeknek egy kifejezetten áldásos csoportjuk, melyet igenis együnk-igyunk, mert jótékony hatásúak az emésztőrendszerünkre. Ezek a savanyított tejfélék: aludttej, joghurt, kefir és túró.

Mint minden élelmiszercsoportra, erre is igaz, hogy minél természetesebb formában kellene magunkhoz vennünk. Aki hatóságilag bevizsgált házi tejhez tud jutni, biztosan előnyben van azokkal szemben, akik a nagyipari tejtermelés termékeit kénytelenek fogyasztani. Ma már minden megyében foglalkoznak biotermelők tehén- és kecsketejjel; próbáljunk meg tőlük beszerezni kiváló alapanyagot savanyított tejtermékeinkhez. Az előállítás azután már a mi feladatunk. Aludttej csakis az ilyen termelőktől beszerzett teljes tejből készülhet. A tejsavas erjedés mindössze huszonnégy órát vesz igénybe. Sokan szeretjük enyhén lehűtve ezt a könnyen emészthető, üdítő, értékes táplálékot.

A joghurtot az különbözteti meg az egyszerű aludttejtől, hogy speciális tejsavbacilusokkal, úgynevezett joghurtfermenttel készül. Az igazán jótékony joghurt natúr, azaz nem adtak hozzá – azért, hogy jobban el tudják adni – cukrozott és adalékanyagokkal dúsított „gyümölcsöket”. (Nagyobb bevásárlóközpontokban kapni olcsó „gyümölcsjoghurtot”, amely fél évnél is tovább eltartható hűtés nélkül. Messze kerüljük el még a pultját is!) A joghurtban a tej cukortartalmának legnagyobb része tejsavvá, kisebb hányada pedig alkohollá alakul. A kefirben még a joghurtnál is nagyobb az alkoholtartalom, elérheti a 0,8 %-ot. Kalcium- és káliumtartalma jelentős, ezenkívül tartalmaz A-, B1-, B2-, D- és E-vitamint. A savanyított tejtermékek helyreállítják a bél normális baktériumflóráját, jó hatással vannak az emésztőszervrendszerre, optimalizálják működését. Tejszín vagy tejföl helyett használjunk joghurtot, kefirt gyümölcslevesekbe, mártásokba, főzelékekbe, müzlibe. Hazájukban, a kaukázusi, balkáni országokban fogyasztásuk olyan nagy mértékű, hogy ebben is példát vehetünk az ott élőkről.

A túró az aludttej hevítése (nem forralása!) során keletkezett termék. Sósan és édesen egyaránt kedvelt élelmiszerünk, rendkívül sok finom ételünk alapanyaga (kapros-túrós lepény, juhtúrós galuska, túrógombóc, túrós rétes és így tovább).

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartások zömében roskadozni fog az asztal a nehezen emészthető, zsíros ételektől, süteményektől. (De vajon böjtöltünk-e előtte, vagy a „minden nap ünnepnap” szemlélettel ülünk asztalhoz?) Az eddig „tanultak” ismeretében próbáljuk meg „megreformálni” az ünnepi menüt. Íme néhány javaslat: mézes joghurt-kivi turmixital; tavaszi körített túrókrém újhagymával, retekcsírával héjában sült krumplihoz, magvas pirítóshoz; narancsos-ananászos joghurttorta – és az egész napi eszem-iszom után vacsorára: két-három deciliter kaukázusi kefir, borsmentatea.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek