Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat Fenntartható közösségek Fenntarthatóság a gyülekezetben és a családban

Fenntarthatóság a gyülekezetben és a családban

Lapunk előző számában beszámoltunk róla, hogy egyházunk országos presbitériuma létrehozta az Ararát teremtésvédelmi-ökológiai munkacsoportot. Egyik tagjával, Réz-Nagy Zoltán lelkésszel a szűkebb- tágabb keresztény közösségeknek a teremtett világ megőrzése iránti felelősségéről beszélgettünk. - Jerabek-Cserepes Csilla írása.

Aki ismeri Önt, tudja, hogy fontosnak tartja a teremtett világ védelmének ügyét, és ezt több fórumon is képviseli. Hogyan került kapcsolatba a témával?

– Még elsőéves, kezdő segédlelkész voltam, amikor Pécsett Balikó Zoli bácsitól hallottam hírét annak, hogy egy evangélikus diakónus lelkész környezetvédelmi áhítatot tartott. Ez közvetlenül Pécsre költözésem előtt történt; az eset igen kíváncsivá tett, és nagyon sajnáltam, hogy nem voltam ott. Ennek immár tizenhét éve.

Korábban már találkoztam a környezetvédelemre figyelő megoldásokkal Németországban, és nagyon emlékezetes volt számomra, amikor egy berlini ifjúsági konferencia alkalmával megfigyelhettem, hogy szelektív módon gyűjtik a szemetet. Ez a berlini fal lebontása után két évvel, 1991-ben volt, mi pedig még ma sem tartunk sehol… Tehát már igen korán érzékenyen érintett a téma, és Széchey Bélával való találkozásom és megismerkedésem – mert õ volt az, aki tizenhét évvel ezelőtt Magyarországon már környezetvédelmi áhítatokat tartott – meghatározó élmény volt számomra. Felnyitotta a szememet, hogy a környezetvédelem lehet keresztény ügy, sőt valójában ez a kereszténységünk lényegét érintő ügy!

Ön szerint egy gyülekezet mennyire jelenthet alternatívát mint fenntartható közösség? Megvalósíthatónak tartja-e ezt a gyakorlatban?

– A változás nem kezdhető el, csak alulról, a kisközösségek szintjéről. A gyülekezetek több évszázada működő közösségek, társadalmunk legstabilabb intézményei. Minden történelmi időszakot, válságot, ideológiai krízist, háborút, diktatúrát képesek voltak és képesek lesznek túlélni. Olyan erőt képviselnek, melyre vétek nem alapozniuk azoknak, akik a világ jövőjéről, a fenntarthatóságról gondolkodnak, és felelős döntéseket hoznak.

Jó példa lehet a gyakorlati oldalt nézve az az eset, amikor meghirdettem gyülekezetünkben a veszélyes hulladékok gyűjtését. Az emberek hozták a gyógyszereket, a szárazelemeket. Láthatóan sikerült felébreszteni a lelkiismeretüket, és igyekeztek környezettudatosan cselekedni. Biztató kezdet ez, mely arra sarkallja az embert, hogy további lépéseket tegyen, új kezdeményezésekkel álljon elő.

Néhány hete megalakult a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát teremtésvédelmi- ökológiai munkacsoportja, melynek Ön is tagja. Milyen lehetőségeket lát ebben?

– Ha egyházunk különböző szintjein, a hittudományi egyetemtől a püspöki hivatalokon és az Országos Irodán át az egyes gyülekezetek vezetéséig születne egy átfogó cselekvési program, annak nagy ereje lehetne. Hangsúlyozom, az egyház olyan intézményi hálózat, melynek sokkal jobbak az esélyei arra, hogy megalkosson egy ilyen közös – a fenntarthatóság érdekében követendő gyakorlatot összefoglaló – programot, mint bármely más eddig ismert közösségi formációnak. A munkacsoporttól ennek a cselekvési tervnek a kialakítását várom, és ebben szeretnék közreműködni a magam szerény tapasztalataival, ismereteivel.

Négygyermekes szülőkként bizonyára mindennapjaik szervezésekor is igyekeznek ökológiai szempontokat figyelembe venni. Melyeket tartja a legfontosabbnak?

– Feleségem mind a mai napig mosható pelenkát használ az esetek kilencvenöt százalékában. A mosógépből gyűjtjük a vizet, és azzal öntjük le a WC-t. A mosáshoz mosógolyót használunk, mely legtöbbször feleslegessé teszi vagy minimálisra csökkenti a mosópor használatát, így alig szennyezzük a vizet. A lakásban energiatakarékos izzókat használunk. Igyekszünk mindent használtan beszerezni, ha lehetséges. Amíg az időjárás engedi, kerékpárral hordjuk óvodába a gyerekeket. Most hirtelen ennyi jut eszembe a mindennapokról… Valamennyit fontosnak tartom, a vízhasználat minimalizálását, a károsanyag-kibocsátás és az energiafelhasználás csökkentését egyaránt.

Néhány nap múlva karácsony, a körülöttünk lévő világ azonban – több értelemben véve is – ezer sebből vérzik. Mivel tudná biztatni olvasóinkat?

– Csak annak a közösségnek van jövője, amelyiknek van jövőképe. A jelenlegi nyugati életforma nem tartható fenn; több Földre lenne szükség ahhoz, hogy a jelen igényeket ki tudjuk elégíteni! Egyházunknak mindent meg kell tennie azért, hogy a világot fenntartó Krisztus tanától a fenntartható világ gyakorlati lépéseiig eljussunk, és másokat is erre az útra vezessünk. Nem kis feladat, de biztosak lehetünk benne, hogy ilyen irányú erőfeszítéseink nem maradnak áldás és isteni segítség nélkül.

Megjelent: Evangélikus Élet 73. évf. 51-52. szám / 2008.12.21.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek