Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat Fenntartható közösségek Naphimnusz az anyag nyelvén

Naphimnusz az anyag nyelvén

„Ökokápolna” felépítését tervezik a Hajdú-Bihar megyei Monostorpályi községben. A helyi katolikus közösségnek hosszú ideje nincs temploma. A jelenleg imateremként és közösségi helyiségként használt kétszáz éves Zichy-kúria felújításra szorulna, de erre a Hosszúpályihoz tartozó monostorpályi filiának nincs módja, ezért az épület értékesítése útján szeretnék megteremteni az önerőt egy organikus kápolna felépítéséhez. A nem mindennapi kezdeményezésről Pusztai Jánost, a filia egyik munkatársát – hivatalos elnevezéssel: akolitusát – kérdeztem. - Jerabek-Cserepes Csilla interjúja

– Úgy tudom, a falu ősi település, furcsa, hogy éppen katolikus temploma nincs.

– Valóban, Monostorpályi hosszú múltra tekinthet vissza. Az Árpád-korban az Ákos nemzetségbeliek központja volt. Templom is állt itt: a váradelőhegyi premontrei Szent István monostor filiája a 12. században épült. A háromhajós, kéttornyú templomot Keresztelő Szent Jánosnak szentelték; ennek romjaira épült a jelenlegi református templom.

A római katolikusoknak négyszáz évig, egészen 1933 májusáig nem volt olyan épületük, amelyben szentmisére gyűlhettek volna össze. Ekkor vásárolták meg a hívek a kúriát gróf Zichy Ernőtől, majd – szándékuk szerint ideiglenes jelleggel – kápolnának rendezték be. Hamarosan jött az államosítás, majd a kisajátítás. A diktatúra éveiben az imateremből tornaterem lett, a szentélyt paraván fedte el…

– Hogyan kezdődött a kápolnaépítés szervezése? Melyek voltak ez első lépések?

– 1992-ben visszakaptuk az imaterem épületét, majd Sárközi Balázs atya renováltatta. Állagának a romlását azonban nem lehetett megállítani, ezzel együtt egyre határozottabb lett a törekvésünk: kitörni a meddő várakozás apályából.

– Jelenleg hol tart a munka, és hogyan tervezik a folytatást?

Hegedűs Zsolt építészmérnök most dolgozik az építendő kápolna építési-engedélyezési tervén. Reménység szerint hamarosan elkészül, és megszerezzük az építési engedélyt. Amint pedig lehetőség nyílik rá, belekezdünk az építkezésbe.

– Miért tartották fontosnak az ökoépítészet, a természetes anyag- és formavilág szempontjainak a figyelembevételét?

– Lelki értelemben – a liturgikus jelképi és közösségi szempontokon túl – az organikus építészet több jelentést is hordoz, ha szakrális célt szolgál. Kifejezi a szemlélődést, Isten megtapasztalását a Szentlélek mélységeiben. Rendezi és értelmezi a Teremtővel való viszonyt a teremtett világhoz való fordulás alázatának tükrében. Mindezek foglalataként pedig kifejezi a hitvallásunkat.

A természetes anyag- és formavilág alkalmazása eredeti, de nem új jelenség. Ami új, az az, hogy tudatosan ezt választottuk; ez állásfoglalás az acél és a beton hegemóniájával szemben. A természetes anyagok használata a Teremtő előtti alázatos hódolat éneke.

– Milyen lesz az elkészült építmény?

– Az épület észak–déli tájolású, boltozatos-kupolás szerkezetű. Tetőzetét föld, illetve a rajta élő növénytakaró fedi majd – ez az úgynevezett zöldtető –; a vastag földtakaró télen-nyáron stabil, kiegyensúlyozott klímát biztosít. A természetbe simuló megjelenést a harangtorony ellenpontozza, mely kicsit az alföldi kemencék formavilágát idézi: messziről is látszó, fazsindellyel fedett fatornyos kialakítású lesz. Az épület belső tere centrális, egyszerűség és meghittség jellemzi. Alapterülete összesen száz négyzetméter. Az anyag és a forma mellett meghatározó a mértékletesség.

Kiemelhető továbbá az alternatív technológiák alkalmazása. A torony tetején, a kereszt alatt elhelyezett szerkezet – úgynevezett Darius-rotor – segítségével a szélenergiát hasznosítjuk, ily módon megoldva az örökmécses energiaellátását. Az épület jó hőszigetelése miatt a fűtés eleve kevés energiát igényel; ezt a keveset a talajvíz fogja szolgáltatni hőszivattyús technológia segítségével. A nap „járását” kihasználva a nagy kupola sugaras üvegtetején keresztül „kinyílik az ég”, és a felülről beáradó fény mutatja az időt egy napórán.

– Miért az Assisi Szent Ferenc nevet szándékoznak adni kápolnájuknak?

– Templomunk alapfeladatát tekintve az „imádság háza” – amint Ézsaiás könyvében olvassuk – lesz, mivel azonban hazánkban nemigen van előzménye a bioorganikus szakrális építészetnek, mely az ökoteológia – még inkább teoökológia – szolgálatában állna, reményeink szerint a teremtett világ épségének megőrzéséért viselt felelősségünket is hivatott lesz hangsúlyozni.

A kápolna mintegy „megénekli” Assisi Szent Ferenc Naphimnuszát az anyag nyelvén, hiszen a föld, a víz, a nap, a szél együtt utal a Teremtő jóságára. Celanói Tamás szerint Szent Ferenc „maga volt az imádság”. Így szeretne templomunk is Istent dicsőítő, hálaadó imává válni. Ki más lehetne hát kápolnánk „névadója”?

– Milyen anyagi, lelki, szellemi források állnak rendelkezésre? Kik álltak eddig a kezdeményezés mellé, és hogyan tud bárki segíteni?

– Anyagi lehetőségeink korlátozottak, ennek ellenére bízom a megvalósulásban. A már említett Zichy-kúria eladásából szeretnénk előteremteni az önrészt egy pályázathoz. Ezenkívül számos helyen kértünk már segítséget: minisztériumoktól, nagykövetségektől, kutattunk Zichy Ernő leszármazottai után is külföldön. Továbbá önkormányzatokkal, pénzintézetekkel, szállodákkal vettük fel a kapcsolatot ügyünk előmozdítása érdekében. Szellemi támogatóink szép számmal vannak, közéjük tartozik többek között a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége vagy a Védegylet. A kört szeretnénk bővíteni, és örömmel vesszük minden magánszemély, közösség és egyházi szervezet segítségét.

– Ez az interjú éppen advent negyedik vasárnapján, egyben szenteste napján kerül az olvasók többségének kezébe. Mit helyezne ez alkalomból az olvasók szívére?

– A karácsony lehetőségét is a teremtés hátborzongatóan mély misztériuma alapozta meg. A teremtett ember bűnbeesése késztette Istent, a legfőbb jót a megváltás gesztusára. Ezen az ünnepen létezésünk törékeny idejét az örökkévalóság ölébe helyezzük. Bizakodással tekintünk a jövő elé, hiszen a megpróbáltatások idején az Istenre hagyatkozás adja meg a keresztény embernek a békét, mely az ő jelenvalóságából fakad. A teremtés aktusa fenntartja a mindenséget most is. Nem befejezett aktus, hanem folyamatos létben tartás. Ebben a munkában lettünk mi, emberek társak. Éljünk hát ezzel a „munkatársi” szerepkörrel, és jó szívvel tegyük, ami tőlünk telik! Az adventi keresztény reménységből merítsünk erőt, lendületet Krisztusnak tetsző céljaink eléréséhez!

Ehhez a lelkülethez kívánok minden kedves evangélikus testvéremnek és jóakaratú embernek áldott, boldog karácsonyt!

Jerabek-Cserepes Csilla

Evangélikus Élet 71.évf. 52.szám 2006.12.24.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek