Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat Teremtésvédelem Fülöp-szigeteki üzenet

Fülöp-szigeteki üzenet

Mi történik szép országunkban? – ezzel a címmel jelent meg 1988 januárjában a Fülöp-szigetek püspökeinek az ökológiáról szóló pásztorlevele Tagaytayban. Az aktualitását mind a mai napig megőrző dokumentumból álljon itt most néhány gondolat, mely saját magunk és egyházunk számára is tanulságul szolgálhat. - Benkovics Sándor írása.

A Fülöp-szigetek népe ma történelmének kritikus szakaszában él. Egyszerűbben szólva: országunk veszélyben van. Gátlástalanul kizsákmányolják az élővilágot a szárazföldön éppúgy, mint a körülöttünk lévő tengerekben. A károk máris igen nagyok, és – szomorú kimondani – gyakran helyrehozhatatlanok. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi történik, s hogy a legmélyebb nyugtalanság fogjon el miatta mindannyiunkat. Az ország tágas térségeiben egykor buján zöldellő erdők néhány esztendő leforgása alatt barna, lepusztult dombokká változtak. Kiszáradt folyómedreket látunk ott, ahol nem is olyan régen egész évben folyók hömpölyögtek. A parasztoktól azt halljuk, hogy a terméseredmények a talaj pusztulása és a mérgező kémiai szerek használata miatt jelentősen lecsökkentek.

Ha az evangélium fényében gondoljuk végig azt, ami történik, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy ez a teremtés ellen intézett támadás – bűn, és ellentétes azzal, amit hitünk tanít. A Biblia azt mondja, hogy ezt a világot Isten teremtette, szereti, és örömét leli benne; valamint hogy férfit és nőt teremtett saját képmására, s azzal bízta meg őket, hogy uralkodjanak teremtői művén (1Móz 1,27–28). Isten, aki megteremtette világunkat, szereti az életet, és mindenkivel meg kívánja osztani. János mondja, hogy Jézus is így értette küldetését: „…azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (Jn 10,10)

Amikor legelső őseink ideérkeztek, mindenütt fákkal borított földet találtak. Gazdag élővilág tárult szemük elé: több mint hét és fél ezer virágfaj, nem szólva az állatok, madarak és rovarok sokaságáról. Talán ezt kérdezitek: vajon miért oly fontos visszaemlékeznünk földjeink és vizeink eredeti állapotára? Nos, elsősorban azért, mert emlékezetünkbe idézi, hogy Isten bölcsessége és jósága milyennek formálta meg ezt a földet. Ez nem egyetlen nap leforgása alatt történt. A gondoskodás és a szeretet jegyében eltelt évmilliókra volt szükség ahhoz, hogy formát öltsön e föld, s kibontakozzék minden szépsége, gazdagsága és pompája ennek a tájéknak, ahol egymást kölcsönösen segítő közösségben él minden teremtmény.

Az ember sem idegen ebben a rendszerben. Isten a számunkra, különleges teremtményei számára rendelte ezt a földet – ám nem azért, hogy szétromboljuk, és pusztasággá változtassuk. Sokkal inkább azzal bízott meg bennünket, hogy gazdái legyünk az általa teremtett világnak, viseljük gondját, óvjuk termékenységét, s ne engedjük, hogy pusztasággá váljék (1Móz 1,28; 9,12).

Keresztények vagyunk, reményünk és hitünk ezért Krisztusra épül. Sokat, nagyon sokat kell megtanulnunk abból a tiszteletteljes magatartásból, ahogyan Jézus a természethez közeledett. Mélyen tudatában volt annak, hogy Isten világában minden teremtmény rokonságban áll egymással. Jézus úgy élt közöttünk, hogy nem gyötörte földi aggodalom, tanítványait pedig arra oktatta, hogy ne gyűjtsenek anyagi javakat, s álljanak ellen a gazdagság és a hatalom csábításának (Mt 6,19–21). Jézussal kapcsolatos elmélkedésünk azonban tovább is vezet bennünket. Hitünk tanítása szerint Krisztus az emberi történelem és a teremtés középpontja. Ő a csírát hajtó és virágba szökkenő földi élet szíve (Ef 1,9 kk; Kol 1,16 kk). A teremtés bármely részét pusztítjuk is el – kivált, ha élő fajokat semmisítünk meg –, Krisztus képét torzítjuk el, mely belevésődött a teremtésbe.

Ennek tükrében konkrét cselekvést ajánlunk a következő területeken.

a) Van néhány alapvető dolog, amelyet mindenki megtehet egyénileg. Tudatosan kísérjétek figyelemmel mindazt, ami vidéketeken történik. Ne hallgassatok, mikor azt látjátok, hogy környéketeken lerombolnak valamit. Kerüljétek a mindenbe beletörődő magatartást. Mi a reménység hirdetői vagyunk, akik hisszük, hogy közös erővel megváltoztathatjuk a dolgok jelenlegi folyását. Mozgósítsátok az embereket, és tárgyaljátok meg a helyi ökológiai témákat. Támogassátok azokat a politikusokat, akik nyitottak a természeti környezetre vonatkozó kérdések iránt. Sok mindent tehet az egyes ember: a csupasz dombok fásításától a talajerózió elhárításáig.

b) Az egyházak számára is adódik néhány testreszabott feladat, mit az egyházak tehetnek: Az összes többi csoporthoz hasonlóan az egyház közösségét is megtérésre szólítjuk föl ebben az életfontosságú kérdésben. Sok vallás, beleértve a kereszténységet is, egészen a közelmúltig késlekedett az ökológiai válságra adott válasszal. Mi, püspökök, szeretnénk immár jóvátenni ezt a hanyagságot.

Föltétlenül szükségünk van egy sajátos arculatú teremtésteológia kidolgozására, mely a mi vallási örökségünkből táplálkozik, és érzékenyen reagál életviszonyaink, természeti környezetünk jelenlegi alakulására. E reflexió eredményeit azután széles körben terjeszteni kell a prédikációk és a katekizmus révén. Különböző istentiszteleteink építsék be magukba világunk szépségének és szenvedésének a hirdetését, tükrözzék a természettel való szövetségünket, és hirdessenek messzemenő harcot a társadalmi igazságosságért. Iskoláink vezetőit arra szeretnénk bátorítani, hogy a tanítás során különleges súlyt fektessenek a békének, az igazságosságnak és a teremtés megőrzésének a témájára. Mivel a programok, bármennyire dicséretre méltóak legyenek is, nem maguktól valósulnak meg, ezért azt ajánljuk, hogy a bázisközösségektől a gyülekezeteken át egészen az egyházmegyei és az országos intézményekig az egyház minden szintjén hozzanak létre hivatalt a környezetről való gondoskodás érdekében. Ez a hivatal elősegíthetné az új és tágasabb horizontú meglátásainkból, elképzeléseikből születő stratégiák megfogalmazását és megvalósítását. Ezzel nem az eddigi pasztorációs szolgálatot toldanánk meg holmi ráadásszerű tevékenységgel, hanem éppenséggel ennek a törekvésnek kellene áthatnia mindent, amit csak teszünk.

A probléma gyökerének azt a kizsákmányoló mentalitást tartjuk, mely ellentétben áll Jézus evangéliumával. Magatartásunk és tetteink eredménye előre látható – és halálos. Földjeink egyre kevesebbet teremnek, és fokozatosan terméketlenné válnak. A halászok mind nehezebben fognak halat. Földjeink, erdeink és folyóink valósággal fülünkbe kiáltják, hogy kilúgozódtak, elszennyeződtek. Mint püspökök igyekeztünk meghallani kiáltásukat és felelni rá. Meggyőződésünk, hogy az a kihívás, melyet ezúttal érzékeltetni akartunk, hasonlatos ahhoz, mellyel Mózes állította szembe Izrael népét, mielőtt az ígéret földjére lépettek volna: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19)

Benkovics Sándor

Evangélikus Élet 70.évf. 29.szám 2005.07.17.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek