Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat 2010 A Szent­írás nö­vé­nye­i­nek vi­lá­gá­ban

A Szent­írás nö­vé­nye­i­nek vi­lá­gá­ban

Gyermek-bibliaköri sorozat Cinkotán

„El­szá­rad a fű, el­her­vad a vi­rág, de Is­te­nünk igé­je örök­re meg­ma­rad.” (Ézs 40,8) Egy új tan­év, fél­év kez­de­te­kor min­dig nagy kér­dés a lel­ké­szek, hit­ok­ta­tók szá­má­ra, hogy mi le­gyen egy-egy gyü­le­ke­ze­ti cso­port te­ma­ti­ká­ja, amely­nek se­gít­sé­gé­vel fel­dol­goz­zák, ér­tel­me­zik Is­ten igé­jét. A ki­seb­bek ese­té­ben ta­lán még ne­he­zebb a vá­lasz­tás, hi­szen a bib­li­ai tör­té­ne­tet úgy kell egy­sze­rű­en el­mon­da­nunk, hogy ne vesszen el be­lő­le az üze­net lé­nye­ge.

Mi sem le­het ké­zen­fek­vőbb és ugyan­ak­kor ér­dek­fe­szí­tő is egy kis­gyer­mek szá­má­ra, mint sa­ját kör­nye­ze­té­nek, min­den­na­pi „tár­gya­i­nak” ala­pos vizs­gá­la­ta. Így a ta­va­szi fél­év gyer­mek-bib­lia­órai so­ro­za­ta­ként – az or­szá­gos hit­tan­ver­seny té­má­já­val össz­hang­ban – a Szent­írás nö­vé­nye­it vá­lasz­tot­tuk.

Az ó- és új­szö­vet­sé­gi tör­té­ne­tek­ben a va­ló­di „fő­sze­rep­lők” so­ha nem ma­guk a nö­vé­nyek, még­is fon­tos sze­re­pet ját­sza­nak az üze­net meg­ér­te­té­sé­ben. A kö­rü­löt­tünk lé­vő ter­mé­szet oly­kor va­ló­ban se­gít­sé­günk­re volt a fog­lal­ko­zá­so­kon: a nád­síp hang­ja, az izsóp il­la­ta, a gyü­möl­csök íze, az ap­ró mag­vak ta­pin­tá­sa élőb­bé tet­te a tör­té­ne­te­ket. Ezek­ről vá­gás­sal, ra­gasz­tás­sal, haj­to­ga­tás­sal, szí­ne­zés­sel egy-egy ap­ró em­lék is ké­szült, me­lyet a gye­re­kek ha­za­vi­het­tek, és fel­ke­rült a fa­li­új­ság­ra is. Az utol­só al­ka­lom­mal pe­dig já­té­kos ve­tél­ke­dő ke­re­té­ben ele­ve­ní­tet­tük fel a fél­év so­rán hal­lot­ta­kat.

Eh­hez a té­má­hoz kap­cso­ló­dott a jú­ni­us 13-i tan­év­zá­ró is­ten­tisz­te­let is. Is­ten irán­ti há­la­adás­sal ér­kez­tünk a temp­lom­ba, hi­szen nem volt hi­á­ba­va­ló egy mun­ka­év sok fá­rad­sá­ga, szer­ve­zé­se, hí­vo­ga­tá­sa, kö­zös mun­ká­ja. Jó volt lát­ni, ahogy a csa­lá­dok több nem­ze­dé­ke fog­lalt el egy-egy pa­dot. Jó volt hal­la­ni a gyer­me­kek iz­ga­tott, jó­ked­vű nyüzs­gé­sét. Jó volt meg­ta­pasz­tal­ni, hogy az el­vég­zett mun­ka gyü­möl­csöt ter­mett.

Is­ten szí­ne elé já­rul­va ké­szül­tünk fel az ige üze­ne­té­nek be­fo­ga­dá­sá­ra. Az is­ten­tisz­te­let előtt kis cé­du­lák­ra írt bű­nök, szí­vün­ket nyo­masz­tó ter­hek fel­ol­va­sá­sá­val kér­tük mennyei Atyánk bo­csá­na­tát, majd öröm­mel fo­gad­tuk a fel­ol­do­zás sza­va­it.

A lel­kész, Ve­tő Ist­ván Ézs 40,8 alap­ján hir­det­te Is­ten igé­jét, ez­után pe­dig a gyer­me­kek, kis ko­sa­rak­kal kör­be­jár­va a pa­do­kat, ma­zso­lá­val, man­du­lá­val, vi­rá­gok­kal és még sok más gyü­mölccsel, ter­ménnyel kí­nál­ták a hí­ve­ket.

Kü­lön­bö­ző kor­osz­tá­lyok – óvo­dá­sok, hit­ta­no­sok és az if­jú­ság tag­jai épp­úgy, mint szü­le­ik, nagy­szü­le­ik – szó­lal­tak meg az is­ten­tisz­te­let li­tur­gi­á­já­ban. A gyer­me­kek em­lé­kez­te­tő­ül egy sa­ját ké­szí­té­sű igés la­pot vi­het­tek ma­guk­kal, az ige­hir­de­tés alap­igé­jé­vel.

Az is­ten­tisz­te­let kö­zös imád­ság­gal zá­rult, ame­lyet a gyü­le­ke­zet ve­ze­tői, pres­bi­te­rei ol­vas­tak fel – ki­fe­jez­ve azt, hogy a tan­év­zá­ró is­ten­tisz­te­let nem csu­pán a gyer­me­kek ün­ne­pe, ha­nem az egész gyü­le­ke­zet há­la­adá­sa.

Ami­kor a fél­év le­zá­rá­sa­ként meg­fo­gal­ma­zódott egy ki­rán­du­lás gon­do­la­ta, rög­tön a Vác­rá­tó­ti Bo­ta­ni­kus Kert ju­tott eszünk­be. (Ezen a hu­szon­hét hek­tá­ros te­rü­le­ten lát­ha­tó ha­zánk leg­gaz­da­gabb tu­do­má­nyos élő­nö­vény-gyűj­te­mé­nye.)

Több mint negy­ve­nen – va­sár­na­pi is­ko­lá­sok, hit­ta­no­sok és szü­le­ik, nagy­szü­le­ik – kel­tünk út­ra. A ki­tű­zött jú­ni­us kö­ze­pi nap idő­já­rá­sa saj­nos nem ked­ve­zett a sza­bad­té­ri prog­ra­mok­nak. A reg­gel bo­rú­san in­dult, és ahogy el­hagy­tuk Cin­ko­tát, csö­pö­rög­ni kez­dett az eső. Azon­ban még ez sem szeg­te ked­vün­ket. A reg­ge­li áhí­tat Noé tör­té­ne­tét ele­ve­ní­tet­te föl, és ha­bár utunk so­rán nem lát­tunk szi­vár­ványt, a nap fo­lya­mán mi is meg­ta­pasz­tal­tuk Is­ten gon­dos­ko­dó sze­re­te­tét.

Úti célt vál­toz­tat­va Vác fe­lé vet­tük az irányt, ahol Det­re Já­nos es­pe­res ren­del­ke­zé­sünk­re bo­csá­tot­ta a gyü­le­ke­ze­ti ház va­la­mennyi ter­mét, amit ez­úton is há­lá­san kö­szö­nünk.

A kö­zös ének­lést já­ték­dél­előtt kö­vet­te. Jó volt lát­ni, ahogy a kis­ka­ma­szok az óvo­dá­sok­kal együtt éne­kel­ték és ját­szot­ták a kör­já­té­ko­kat, a kü­lön­bö­ző ügyes­sé­gi és lab­da­já­té­ko­kat.

A dél­előtt ha­mar el­re­pült, és mi­vel az eső is el­állt, el­in­dul­tunk az ar­bo­ré­tum­ba, ahol a sze­mer­ké­lő eső el­le­né­re tet­tünk egy sé­tát. Kö­vet­ke­ző ál­lo­má­sunk Gal­ga­má­csa volt, ahol meg­néz­tük Vank­óné Du­dás Ju­li em­lék­há­zát. Az itt lát­ha­tó fest­mé­nyek és tár­gyak a gye­re­kek szá­má­ra mint egy kép­re­gény jelenítették meg a rég­múlt idők fa­lu­si éle­té­nek fon­tos moz­za­na­ta­it.

Ha­za­fe­lé él­mé­nyek­kel tel­ve né­há­nyan már a kö­vet­ke­ző ki­rán­du­lást ter­vez­get­ték. Sok úti cél fel­me­rült, hi­szen jö­vő­re – e té­ma foly­ta­tá­sa­ként – a Bib­li­á­ban sze­rep­lő ál­la­tok se­gít­sé­gé­vel sze­ret­nénk fel­dol­goz­ni az egyes tör­té­ne­te­ket.

VGJ
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek