Itt vagyunk: Főoldal Ararát rovat 2010 Teremtésvédelem - feladat és esély
Mottó

Korunk embere válaszúthoz érkezett. Vagy továbbra is a vak fogyasztói lét fogja marad, kiszolgáltatva az új technológiák kérlelhetetlen térfoglalásának és az anyagi javak fokozódó felhalmozásának, vagy pedig keresi és megtalálja a lélek felelősségéhez vezető utat, amely az egyén és a társadalom számára a menekvés egyetlen lehetősége. Vagyis az előtt a dilemma előtt áll, hogy visszatérjen-e Istenhez. (Andrej Tarkovszkij)

 

Teremtésvédelem - feladat és esély

Nagy­já­ból egy idő­ben – 2008-ban – je­lent meg a Lu­ther Ki­adó gon­do­zá­sá­ban A te­rem­tés ün­ne­pe cí­mű ta­nul­mány­gyűj­te­mény, il­let­ve a Ma­gyar Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia kör­le­ve­le a te­rem­tett vi­lág vé­del­mé­ről, va­la­mint a hoz­zá­kap­cso­ló­dó há­rom ki­ad­vány. A ka­to­li­kus egy­ház­ban fo­lyó te­rem­tés­vé­del­mi mun­ká­ról No­bi­lis Má­rió püs­pö­ki ta­ná­csost, a Sa­pi­en­tia Szer­ze­te­si Hit­tu­do­má­nyi Fő­is­ko­la ta­nár­se­géd­jét, az Or­szá­gos Lel­ki­pász­to­ri In­té­zet (OLI) igaz­ga­tó­ját kér­dez­tük. Jerabek-Cserepes Csilla interjúja

– Mi­kor erő­sö­dött fel a ka­to­li­kus egy­ház­ban a te­rem­tett vi­lág irán­ti fe­le­lős­ség­vál­la­lás kér­dé­se, és mi­ként mu­tat­ko­zott meg a gya­kor­lat­ban?

 

– Ha a ka­to­li­kus egy­ház egé­szét néz­zük, azt kell mon­da­nunk, hogy a gyö­ke­rek messzi­re nyúl­nak vissza. Nem­rég hal­lot­tam egy ér­de­kes elő­adást, mely be­mu­tat­ta, hogy azok kö­zül a fel­is­me­ré­sek kö­zül, me­lye­ket a 20. szá­zad ál­ta­lá­nos esz­me­tör­té­ne­té­ben ál­ta­lá­ban a kör­nye­zet­tu­da­tos gon­dol­ko­dás fej­lő­dé­se mér­föld­kö­ve­i­nek szok­tak tar­ta­ni – olyas­mik­re gon­do­lok, mint pél­dá­ul a Ró­mai Klub ál­tal pub­li­kált A nö­ve­ke­dés ha­tá­rai fő gon­do­la­tai –, jó né­hány rend­re öt-tíz év­vel ko­ráb­ban már meg­je­lent a pá­pák írá­sa­i­ban. Szel­le­mi­leg te­hát az egy­ház leg­alább­is lé­pést tar­tott a vi­lág ve­ze­tő tu­dó­sa­i­nak ku­ta­tá­sa­i­val.

 

A gya­kor­lat út­ja azon­ban sok­kal rö­gö­sebb. Míg a nyu­ga­ti or­szá­gok­ban a het­ve­nes évek vé­gé­től egy­re több­fe­lé tű­nik fel a ka­to­li­kus kö­zös­sé­gek kö­ré­ben a te­rem­tés­tu­da­tos gon­dol­ko­dás­mód, ad­dig ná­lunk, Ma­gyar­or­szá­gon – sok más ha­son­ló té­má­val pár­hu­za­mo­san – az egy­há­zon be­lül mind a mai na­pig in­kább egy ki­sebb­ség te­kint­he­tő el­kö­te­le­zett­nek eb­ben az ügy­ben. Mond­hat­ni úgy is, hogy az út­tö­rés, az ala­pí­tás fá­zi­sá­ban va­gyunk e té­ren, ami­nek per­sze van­nak elő­nyei is – le­het má­sok hi­bá­i­ból ta­nul­ni, var­ga­be­tű­ket ki le­het hagy­ni –, de a le­ma­ra­dás ér­zé­se ha­tá­ro­zot­tan erő­sebb.

 

– Ho­gyan kap­cso­ló­dott be Ön eb­be a mun­ká­ba, és ho­gyan lett a „fe­le­lő­se”?

 

– Én ma­gam ko­ráb­ban el­ső­sor­ban if­jú­ság­pasz­to­rá­ci­ó­val fog­lal­koz­tam, il­let­ve az Or­szá­gos Lel­ki­pász­to­ri In­té­zet­ben olyan té­mák­ba dol­goz­tam be­le ma­gam, mint pél­dá­ul a ka­te­ku­men­á­tus. 2005 kö­rül kezd­tem fel­fi­gyel­ni a te­rem­tés­vé­de­lem té­ma­kö­ré­re. 2007-ben részt vet­tem az oszt­rák lel­ki­pász­to­ri na­po­kon, amely­eknek ab­ban az év­ben ez volt a té­má­ja. Itt lát­tam át elő­ször iga­zán az ügy sok­fé­le meg­kö­ze­lí­té­si le­he­tő­sé­gét, pasz­to­rá­lis és spi­ri­tu­á­lis táv­la­ta­it, és ér­tet­tem meg ki­emel­ke­dő fon­tos­sá­gát.

 

A kö­vet­ke­ző év­ben a Ma­gyar Ka­to­li­kus Püs­pö­ki Kon­fe­ren­cia el­ha­tá­roz­ta az ez­zel a té­má­val fog­lal­ko­zó pász­tor­le­vél ki­adá­sát. E kör­le­vél egyik ki­egé­szí­tő kö­te­té­nek szer­kesz­té­sé­re kér­tek fel, és in­nen­től már egy­más­ból kö­vet­kez­tek a lé­pé­sek. De hoz­zá kell ten­nem, hogy sem­mi­képp sem sze­ret­nék a té­ma egyet­len ka­to­li­kus „fe­le­lő­sé­nek” sze­re­pé­ben fel­tűn­ni: há­la Is­ten­nek, töb­ben több­fé­le ki­in­du­lás­ból fog­lal­koz­nak a kér­dés­sel. A mi te­rem­tés­vé­del­mi mun­ka­cso­por­tunk az egyik ezek kö­zül, mely hely­ze­té­nél fog­va – mint az OLI egyik mun­ka­kö­zös­sé­ge – igyek­szik egy­faj­ta ko­or­di­ná­ló, ka­ta­li­zá­ló sze­re­pet be­töl­te­ni.

 

– A há­rom se­géd­anyag kü­lön­bö­ző mó­don nyújt út­mu­ta­tást azok­nak, akik ko­mo­lyab­ban sze­ret­né­nek fog­lal­koz­ni a kör­nye­zet­vé­de­lem­mel min­den­na­pi éle­tük, mun­ká­juk so­rán, il­let­ve rá­vi­lá­gít ar­ra, hogy nap­ja­ink­ra min­den­kit – ha­bár kü­lön­bö­ző­kép­pen – érin­tő kér­dés­sé vál­tak a kör­nye­ze­ti prob­lé­mák. Mi­lyen vissza­jel­zé­sek van­nak az­óta? Mennyi­re van je­len ez a té­ma az egyes kö­zös­sé­gek, plé­bá­ni­ák éle­té­ben?

 

– Azt mond­ha­tom, hogy az éb­re­dés, a fel­is­me­rés fá­zi­sá­ban va­gyunk. A szám ki­csi, a ten­den­cia vi­szont erős: szin­te hét­ről hét­re buk­kan­nak fel hí­rek ar­ról, hogy újabb és újabb ka­to­li­kus kö­zös­sé­gek kezd­tek ér­dek­lőd­ni az ügy iránt.

 

Azt gon­do­lom, na­gyon jó lé­pés volt a püs­pö­ki kar ré­szé­ről rög­tön há­rom gya­kor­la­ti kö­tet­tel kí­sér­ve ki­ad­ni a kör­le­ve­let. A hí­vek kö­ré­ben érez­he­tő en­nek ha­tá­sa: a prak­ti­kus út­mu­ta­tá­sok se­gít­sé­gé­vel sok­kal ha­ma­rabb „tud­ják ho­va ten­ni” a té­mát, meg­ér­tik, hogy az ő éle­tü­ket ho­gyan érin­ti az el­mé­let­ben fel­vá­zolt kér­dés. Ugyan­ak­kor erős té­ve­dés len­ne azt gon­dol­ni, hogy már min­den­ki hal­lott a do­log­ról, és fő­leg azt, hogy meg is ér­tet­te vol­na alap­ve­tő fon­tos­sá­gát, ak­kor is, ha bi­zo­nyos „jól in­for­mált” – pél­dá­ul fi­a­tal, csa­lá­dos, vá­ro­si, in­ter­ne­tet hasz­ná­ló, hi­tét ak­tí­van gya­kor­ló – kö­rök­ben már nem új­don­ság a té­ma. Hosszú mun­ka áll még előt­tünk e té­ren.

 

– Az OLI Te­rem­tés­vé­del­mi Mun­ka­cso­port­ja ak­tív szer­ve­ző­je a szep­tem­ber 26-án a bu­da­pest-szent­im­re­vá­ro­si plé­bá­ni­án meg­ren­de­zen­dő öku­me­ni­kus te­rem­tés­ün­nep­nek. Ho­gyan ké­szül­nek az egyes kö­zös­sé­gek erre az alkalomra?

 

– A ma­gyar ka­to­li­kus egy­ház­ban ez a ha­gyo­mány még csak csí­ra­sze­rű: az el­múlt évek­ben még nem jár­ta át e kez­de­mé­nye­zés a ka­to­li­kus köz­tu­da­tot. Ál­ta­lá­ban olyan he­lye­ken moz­dult meg va­la­mi, ahol élő öku­me­ni­kus kap­cso­la­tok ad­tak bá­to­rí­tást a pró­bál­ko­zá­sok­nak. El­sőd­le­ges fel­ada­tunk te­hát most a tá­jé­koz­ta­tás, a fi­gye­lem­fel­kel­tés és az öt­le­tek ter­jesz­té­se, hogy mi­nél több he­lyi kö­zös­ség kap­jon len­dü­le­tet a cse­lek­vés­re. En­nek szol­gá­la­tá­ba sze­ret­nénk ál­lí­ta­ni a ren­del­ke­zé­sünk­re ál­ló kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­ná­kat, min­de­nek­előtt a te­rem­tes­ve­de­lem.hu cí­men ta­lál­ha­tó hon­la­pun­kat. A ka­to­li­kus pasz­to­rá­ció a ta­pasz­ta­lat sze­rint au­gusz­tus vé­gé­ig „nyá­ri ál­mot al­szik”, job­ban mond­va a lel­ki­pász­tor­ko­dás ilyen­kor más te­rü­le­te­ken, pél­dá­ul a tá­bo­rok­ban zaj­lik, így a mun­ka dan­dár­ja még csak most kö­vet­ke­zik – jól kell te­hát idő­zí­te­nünk…

 

– Többévi lel­ki­pász­to­ri, egye­te­mi lel­ké­szi, ta­ná­ri szol­gá­la­ta alap­ján lát-e el­moz­du­lást ab­ba az irány­ba, hogy az egyé­ni ér­de­kek és a ma annyi­ra suly­kolt ön­meg­va­ló­sí­tás he­lyett az össze­fo­gás, az em­ber­tár­sa­kért és a te­rem­tett vi­lá­gért va­ló együtt­mű­kö­dés ve­zé­rel­je min­den­nap­ja­in­kat?

 

– Meg­győ­ző­dé­sem és új­ra meg új­ra ta­pasz­ta­la­tom is, hogy mi­köz­ben a mé­dia és a köz­gon­dol­ko­dás erő­sen in­di­vi­du­á­lis, ad­dig a min­den­na­pi em­be­ri kap­cso­la­tok erő­te­ré­ben csend­ben, de fo­lya­ma­to­san előny­be ke­rül­nek a kö­zös­sé­gi, sze­re­tet­re épü­lő, ön­zet­len – meg­koc­káz­tat­hat­juk még a nem hí­vők­re gon­dol­va is: evan­gé­li­u­mi – gesz­tu­sok. A ke­resz­té­nyek és kü­lö­nö­sen az „írás­tu­dók” – be­le­ért­ve a ke­resz­tény mé­diát – fe­le­lős­sé­ge en­nek a fel­is­me­rés­nek a be­fo­gad­ha­tó mó­don va­ló „fel­han­go­sí­tá­sa”. A te­rem­tés­vé­de­lem ügyé­vel „ko­pog­tat­va” is ren­ge­teg nyi­tott aj­tó­val, jó­szí­vű fo­gad­ta­tás­sal ta­lál­ko­zom és az­zal, hogy na­gyon so­kan ér­zik, sej­tik már ma­guk­tól is, mer­re kel­le­ne men­ni, de na­gyon vár­nak egy pon­to­sabb út­mu­ta­tás­ra.

 

Kü­lö­nö­sen épí­tő­nek tar­tom en­nek kap­csán an­nak be­mu­ta­tá­sát, hogy a te­rem­tés­vé­de­lem ese­té­ben nem va­la­mi­fé­le „kí­vül­ről az egy­ház­ra ag­ga­tott”, ide­gen té­má­ról van szó, ha­nem az evan­gé­li­um lé­nye­gé­ből, Krisz­tus ta­ní­tá­sá­nak lé­nye­gé­ből fa­ka­dó lel­kü­let­ről, szem­lé­let­mód­ról. S a kör­nye­zet, a mai vi­lág nagy prob­lé­má­i­nak meg­ol­dá­sá­hoz – Mily meg­le­pő! Vagy tán még­sem? – vég­ső so­ron nem is kel­le­ne mást ten­nünk, mint kö­vet­ke­ze­te­sebb ta­nít­vá­nyok­nak, jobb Krisz­tus-kö­ve­tők­nek len­nünk…

 

– Vé­ge­ze­tül me­lyek azok a kör­nye­zet­vé­del­mi szem­pon­tok, ame­lye­ket sze­mé­lyes éle­té­ben fon­tos­nak tart, és ame­lye­ket nap mint nap be is tud tar­ta­ni?

 

– Szá­mom­ra is je­len­tős fel­is­me­ré­se­ket, be­lá­tá­so­kat ho­zott a te­rem­tés­vé­de­lem ügyé­vel va­ló el­mé­lyül­tebb fog­lal­ko­zás. Ap­ró, de ha­tá­ro­zott vál­to­ztatá­sok­ra ösz­tön­zött min­den­na­pi éle­tem­ben. Erő­sen át­ala­kul­tak a vá­sár­lá­si szo­ká­sa­im: sok­kal job­ban oda­fi­gye­lek ar­ra, mit, mennyit és hol vá­sá­ro­lok, előny­ben ré­sze­sít­ve a ke­vés­bé cso­ma­golt, kö­ze­leb­bi hely­ről szár­ma­zó, a ter­mé­sze­tes­hez kö­ze­lebb ál­ló cik­ke­ket. Tu­da­to­sabb let­tem az erő­for­rá­sok – víz, elekt­ro­mos áram, gáz – fel­hasz­ná­lá­sá­ban is.

 

A leg­ne­he­zebb fel­adat szá­mom­ra a köz­le­ke­dés te­rén mu­tat­ko­zik. Mun­kám so­rán ugyan­is elég so­kat kell utaz­nom; en­nek el­le­né­re erő­sen tö­rek­szem ar­ra, hogy ami­kor csak le­het, a sze­mély­au­tó he­lyett tö­meg­köz­le­ke­dést vagy ke­rék­párt hasz­nál­jak, ne­tán gya­lo­gol­jak.

 

Ma­gam­on is új­ra meg új­ra meg­ta­pasz­ta­lom, amit má­sok­nak is igyek­szem el­mon­da­ni: el­ső­sor­ban szem­lé­let­for­má­lás­ra van szük­ség, ami­ből az­tán kö­vet­ke­ze­te­sen fa­kad­nak a konk­rét tet­tek. Mert a te­rem­tés irán­ti fe­le­lős­ség lel­ki­sé­ge nagy fel­adat és egy­ben nagy esély is az egy­ház misszi­ó­já­nak – de csak ak­kor fe­le­lünk meg en­nek a ki­hí­vás­nak, ha hi­te­le­sek va­gyunk: el­ső­ként ne­künk kell élet­té vál­ta­ni, amit hir­de­tünk.

 

Megjelent az Evangélikus Élet 75. évf. 34. számában 2010.08.22.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek