Itt vagyunk: Főoldal Dokumentumok Egyházi nyilatkozatok Gondoskodás a teremtett világról: vízió, remény és igazságosság

Gondoskodás a teremtett világról: vízió, remény és igazságosság

1993. augusztus 28-án Kansas City-ben (Missouri állam) több mint kétharmados többséggel fogadták el az Amerikai Evangélikus Egyház (Evangelical Lutheran Church in America, ELCA) társadalmi nyilatkozatát a III. Egyházi Gyûlésen.

Megjelent: Felelősségünk a teremtett világért. Egyházi dokumentumok az ökológiai válságról. Védegylet, Budapest, 2004.


Elõszó


   A környezettel való keresztyén törõdést Istennek a teremtés során kimondott Igéje,
Isten kereszten függõ Szeretete és Istennek a Földet naponta megújító Lehelete formálja.
   Mi, az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) részérõl, mint az egyház és a társadalom tagjai lokális és globális környezetünkért egyaránt mélységesen aggódunk. A politikai, gazdasági és tudományos vitában megkezdõdõ részvételünk mellett is tudjuk, hogy a Földrõl való gondoskodás valójában nagyon is lelki természetû kérdés.
   Mint evangélikus keresztyének megvalljuk, hogy Isten teremtett világában megtapasztalt jóságáról tett tanúságtételünk és gondoskodó felelõsségünk elfogadása gyakorta esendõ és bizonytalan. Ez a nyilatkozat
   - egy víziót tár fel, amely bemutatja Isten szándékát a teremtett világgal és az emberiséggel, a teremtés õrzõjével;
   - elismeri az emberiség Istentõl és a teremtett világ többi részétõl való elszakítottságát mint a környezeti krízis központi okát;
   - felismeri a válság komolyságát;
   - reményt fejez ki, és figyelmet szentel az igazságosságra valamint az elkötelezõdésre hívó szónak.
   Ez a nyilatkozat elsõsorban arra int bennünket, hogy a Bibliában felvázolt vízióhoz hûséggel térjünk vissza.


I. Az egyház képe a teremtett világról
 

A. Isten, Föld és minden teremtmény
   A környezet kifosztását úgy tekintjük, mint mindannak a semmibe vételét, amit Istentõl a teremtett világban kegyelembõl ajándékul kaptunk.
   A Szentírás bizonyságot tesz Istenrõl, mint akié a föld és ami betölti (Zsolt 24:1).
Az igeolvasásunk vezérfonalaként szolgáló hitvallások Istent, Jézus Krisztus Atyját „menny és föld teremtõjének” nevezik, Jézus Krisztust annak, „akiben minden teremtetett”, a Szentlelket pedig „Úrnak, az élet adójának”. (Níceai hitvallás)
   Isten megáldja a világot és „jónak” látja, még mielõtt az ember színre lép. Isten szemében nem csak az ember, hanem a teljes teremtettség is „igen jó” (1Móz 1:31). Isten folyamatosan megáldja a világot: „Ha kiárasztod lelkedet, új teremtmények keletkeznek, és megújítod a termõföld felszínét” (Zsolt 104:30). Hit által értjük meg, hogy Isten mélységesen, titokzatosan és szakadatlanul része mindannak, ami a teremtett világban történik. Isten gondoskodásával árasztja el az ég madarait és a mezõ virágait (Mt 6:26-30), és „esõt ad a lakatlan földre, az ember nem lakta pusztára” (Jób 3:26).
   Istennek a világban való mélységes részvételérõl alkotott képünknek központi eleme a Megtestesülés (Inkarnáció). Krisztusban az Ige a megváltás jelentõségével lett testté, amelynek beteljesülésére az egész teremtett világ sóvárogva vár (Róm 8:18-25). Az Ige
a keresztvízben valamint a föld gyümölcseiben és az emberi kéz munkájában, nevezetesen a kenyérben és a borban, illetve ezek alatt és által érkezik hozzánk ma is. Isten állhatatosan találkozik velünk ott, ahol élünk: a fizikai világ anyagában.
 

B. Helyünk a teremtésben
   Az emberiség bensõséges kapcsolatban áll a teremtettség többi részével. Más teremtményekhez hasonlóan mi is földbõl vétettünk (1Móz 2:7, 9, 19), és a Szentírás
beszél az emberiség és más teremtmények rokonságáról is (Jób 38-39, Zsolt 104). Isten hûségesen gondot visel ránk, és együtt énekeljük „minden teremtmény himuszát”
(Lutheran Book of Worship, 61. oldal; Zsolt 148) (Énekeljetek Isten minden népével,
és együtt zengjétek minden teremtmény himnuszát: Áldás, dicséret, dicsõség és hatalom Istennek és a Báránynak mindörökké. Ámen. – a fordító). Olyan megváltásnak nézünk elébe, amely egybefoglalja az egész teremtettséget (Ef 1:10).
   Isten szolgálatában és a teremtett világ egészének érdekében minden ember különös szereppel bír. Isten képére teremtve elhívásunk arra szól, hogy úgy törõdjünk a
Földdel, amint Isten törõdik vele. Isten parancsa, miszerint a földet uralmunk alá kell hajtani, nem zsarnokoskodásra és kizsákmányolásra hatalmaz fel bennünket. Az ember uralma (1Móz 1:28, Zsolt 8) különleges felelõsség, amelynek az Isten szerinti pásztor-királyi uralmat kellene tükröznie, aki töviskoronát viselve szolgai formát vesz fel (Fil 2:7).
   1Móz 2:15 szerint a teremtett világon belüli szerepünk Isten kertjének, a földnek szolgálata és megõrzése. A „szolgálatot” gyakran „mûvelésnek” fordítják, amely újfent
arra hív minket, hogy szolgáknak tekintsük magunkat, míg az „õrzés” arra, hogy úgy
törõdjünk a Földdel, ahogy Isten törõdik velünk (4Móz 6:24-26). Elhívást kaptunk arra, hogy az állatokat elnevezzük (1Móz 2:19-20). Amint Isten nevet ad Izraelnek és az egész teremtett világnak (Zsolt 147:4, Ézs 40:26, 43:1), és amint a pásztor minden egyes juhot név szerint hív (Jn 10:3), a néven nevezés gondoskodó kapcsolatban egyesít mindannyiunkat. Mindezen túl abban a szövetségben kell élnünk, amelyet Isten minden élõlénnyel (1Móz 9:12-17; Hós 2:20), sõt a nappallal és az éjszakával is kötött (Jer 33:20). Úgy kell szeretnünk a Földet, ahogy Isten szeret bennünket.
   Elhívást kaptunk arra is, hogy a teremtett világban Isten bölcsessége (Péld 8) szerint éljünk, amely Isten igazságát és jóságát egyesíti. A bölcsességet, amellyel Isten a teremtett világot kormányozza, minden kultúra és kor más-más módon különbözteti meg. Ma a tudomány és a technológia segíthet felfedezni, hogy hogyan élhetünk Isten teremtõ bölcsessége szerint.
   Ez a bölcsességbõl fakadó gondoskodás, szolgálat, õrzés, szeretet és élet foglalja össze, hogy mit jelent Isten földi gondnokainak lenni. Isten ajándéka, a Földért való felelõsség tünteti ki az emberiséget a teremtett világ többi részének lealacsonyítása nélkül. Istentõl függünk, aki egymással és az egész teremtéssel együtt az élet hálójába helyez bennünket.


II. A sürgetõ probléma
  

A. Bûn és fogság
   Az Isten képére való teremtettséggel szemben elégedetlenül (1Móz 3:5, Ez 28:1-10)
fellázadtunk, és szakadást támasztottunk a teremtésben. Amint az õsi Izrael, mi is Isten ítéletének eszközét látjuk a természetben (vö. 5Móz 11:13-17; Jer 4:23-28). Az teremtésen tátongó szakadás ítélet gondnoki hûtlenségünk felett.
   Istentõl és a teremtett világtól elidegenítve, valamint saját büszkeségünk által vezetve
(1Móz 11:4), démoni erõk és igazságtalan hatalmasságok foglyaivá váltunk (Gal 4:9; Ef 6:12; Jel 13:1-4). Fogságunkban a Földet határtalan raktárkészletnek tekintjük, és a hatalommal rendelkezõk számára megengedjük, hogy az általa kínált bõséget saját céljaikra zsákmányolják ki (Ám 5:6-15). A jelenlegi krízis gyökere bûnünk és fogságunk.

   B. A jelenlegi krízis
   A Föld a szépség és bõség bolygója, és egy olyan rendszer, amely egyrészt csodálatosan összefüggõ, másrészt pedig hihetetlenül bonyolult. Azonban az élõlényekre és a létüket segítõ levegõre, termõföldre és vízre eddig nem ismert veszélyek leselkednek. Sok veszély globális jellegû, amelyek nagyrészt valamilyen emberi tevékenységbõl erednek. Ezek a tevékenységeink úgy változtathatják meg az élõvilágot, hogy az képtelenné válik a jelen fogalmaink szerinti élet fenntartására.
   Együttesen fellépõ problémák, úgy mint az iparosított országok túlzott fogyasztása és az emberi populáció világszerte tapasztalható folyamatos növekedése, veszélyezteti a fenntartható jövõ megalkotásába fektetett erõfeszítéseket. Ezen problémák a társadalmi igazságtalanságoknak egyaránt okai és további gerjesztõi. Például a globális populáció növekedése kapcsolatban áll azzal, hogy sok nõ nem jut hozzá megfelelõ családtervezési és egészségügyi szolgáltatáshoz, minõségi oktatáshoz, hivatásszerû álláshoz és egyenlõ jogokhoz.
  A környezeti pusztulás folyamatai egymást erõsítik. Egy-egy döntés, amely a közvetlen környezetet érinti, gyakran hatással van az egész bolygóra. Mindennek következtében a környezeti rendszereket ért károk ijesztõek:
  - a nem-megújuló erõforrások, különösképpen az olaj kimerülése;
  - az élet sokszínûségének elvesztése, amint az élettereket nagy sebességgel pusztítjuk;
  - a felsõ termõréteg eróziója, mint a fenntarthatatlan mezõgazdasági és erdészeti gyakorlat eredménye;
  - a levegõ szennyezettsége, amelyet az ipar és a gépkocsik által kibocsátott toxikus gázok okoznak, és a vizek szennyezettsége, melynek oka a szennyvíz és a hulladék;
  - növekvõ mennyiségû szennyvíz és hulladék;
  - a savas esõ elterjedése, amely károkat okoz erdõkben, tavakban és folyóvizekben egyaránt.
  A tudósoktól világszerte származó bizonyítékok túlsúlya szerint mindezeknél komolyabb és szélesebb körû veszélyt jelent a
  - védelmünket szolgáló ózonréteg csökkenése, amelynek elsõszámú oka a klórt és brómot tartalmazó illékony anyagok használata, és a
  - veszélyes mértéket öltõ globális felmelegedés, amelyért az üvegházhatást okozó gázok, elsõsorban a szén-dioxid tehetõ felelõssé.
  A Földet végtelen raktárkészletnek tekintõ megközelítés nemcsak hibásnak, de veszélyesnek is bizonyult. A szûkös erõforrások miatt egyre gyakrabban kitörõ konfliktusok, az élelmiszerek biztonságának hiánya, és a betegségekkel szembeni védtelenség formájában a környezeti károk a legtöbb emberre is hatással lesznek.
  Egyházunk már jelenleg is végez szolgálatot olyan emberek közremûködésével illetve olyan emberek számára, akik:
  - elsõkézbõl ismerik a környezet pusztulását, mert környezetszennyezõ ipartelepeken dolgoznak, illetve szemétégetõmûvek és szeméttelepek közelében laknak;
  - akik döntéseket hoznak a környezet védelme és további rombolása, illetve a pazarlás és a túlélés között;
  - akik már nem képesek biztosítani a megélhetésüket az erdõbõl, tengerbõl és a termõföldbõl, mert ezek mind kimerültek, vagy a törvény védelme alatt állnak.
  Szolgálatunk során megismerkedünk a környezeti krízis mértékével, annak összetettségével és a vele járó szenvedéssel. Ahhoz, hogy a mai nemzedék élelmezési, ruházkodási és lakhatási szükségleteit kielégítsük, alapfeltétel az ép környezet. A pusztulás ellen elengedhetetlen még az évtized során cselekednünk is ahhoz, hogy gyermekeink és unokáink számára is biztosítsuk a jövõt. Az idõ rövid.


III. A reménység
  

A. A remény ajándéka
   A környezetre leselkedõ veszélyekben nem a szemmel látható bûn és fogság mondja ki az utolsó szót. Ellehetetlenült helyzetünket Isten „a bûnök bocsánata, az élet és a megváltás” (Luther: Kiskáté) ajándékával szólítja meg. Jézus Krisztus keresztje és feltámadása által Isten megszabadít minket bûntõl, fogságtól, és erõt ad ahhoz, hogy a
teremtett világ szeretõ szolgái lehessünk.
   Bár bûnösök maradunk, a bûn régi fogságától szabaddá leszünk. Utunk Isten jövendõ áldásainak ígérete felé mutat. Csakis Isten ígérete által nem vagyunk többé démoni erõk és igazságtalan hatalmasságok fogságában. A remény foglyai vagyunk (Zak 9:11-12). A remény fogságában jelentjük ki, hogy Isten a keresztfán kiontott vér által békéltetett meg mindent önmagával (Kol 1:15-20), és hogy Isten Lelke, „az élet adója”, megújítja a föld felszínét.
   A remény fogságában bátran álmodunk és új teremtést várunk. Isten nem csupán
meggyógyítja ezt az emberi bûn által megsebzett világot, hanem egy napon mindent
tökéletessé tesz: „új eget és új földet várunk..., ahol igazság lakik” (2Pt 3:13). A teremtett világ – mely most még a szétszakítottság és a halál foglya – megismeri majd a várva várt szabadságot.
 

B. Cselekvõ reménység
   Bizonyságot teszünk a minket lelkesítõ és bátorító reménységrõl. Ezt a reménységet
minden nép számára hirdetjük, és tanúságot teszünk Isten Lelkének megújító munkája mellett. Hírnököknek kell lennünk és már most élõ példának a jövendõ új teremtés számára.
   A kétségbeeséssel szemben hagyományunk a gyõzedelmes reménység számos pillanatát vonultatja fel. Az ókori Izraelben, amint Jeruzsálemet ostromgyûrû fogta közre
és a város népe a számûzetés szélén állt, Jeremiás egy darab földet vásárolt (Jer 32).
Amikor Luther Mártont megkérdezték, hogy mit tenne, ha holnap eljönne a világ vége, válaszát így jegyezték föl: „Még ma egy almafát ültetnék”. A jelenlegi krízissel szemben így mi sem esünk kétségbe, hanem cselekszünk.


IV. Az igazságosságra hívó szó
 

   Gondoskodás, szolgálat, õrködés, szeretet és bölcs életvezetés – ezek mind-mind lefordíthatók a politikai, gazdasági, társadalmi és környezeti kapcsolatok sokaságában
érvényesülõ igazságosságra. Az igazságosság ebben a kapcsolatrendszerben a teremtés egységének tiszteletét, és az emberek közti tisztességességet jelenti. Isten megígért teljességének reményében halljuk meg az igazságosságra hívó szót. Amikor a teremtett világ belsõ összefüggéseinek ismeretében és azzal szolidárisan cselekszünk, igazságosak vagyunk. A földet szolgáljuk és õrizzük bízva abban, hogy bõsége mindenki számára fenntarthatóan elegendõ.

   A. Igazságosság a participációban
   Az Isten által minden teremtménnyel kötött szövetségen belül élünk, akikkel folyamatos kapcsolatot is fenntartunk. A participáció elve azt jelenti, hogy döntéshozatal során mindenkinek joga van ahhoz, hogy a hangját hallassa, és érdekeit megfontolják.
   A teremtett világ egésze, így a most élõ és a jövendõ nemzedékek egyaránt kell, hogy
szólni tudjanak. Meg kell hallgatnunk minden embert: azokat, akik a tengerekben halásznak, az erdõben vadásznak, a termõföldet mûvelik vagy ásványkincseket bányásznak éppúgy mint azokat, akik a környezet megõrzésén és védelmén munkálkodnak.
   Számos tényezõt ismerünk, amelyek a participáció akadályai lehetnek. Sokan gyakorta híján vannak a teljes participációhoz szükséges politikai vagy gazdasági erõnek. Manipulált információval bombázzák õket, és könnyen válhatnak egyedi érdekek nyomásának áldozatává. Az emberi döntésekben nem kap megfelelõ képviseletet a teremtett világ többi része.
   Imádságunk, hogy egyházunk olyan hellyé váljon, ahol eltérõ érdekû csoportok találkozhatnak, ahol akár súlyos problémák is mérlegre tehetõk, és ahol a közös jóra
együttesen törekedhetünk.
 

  B. Igazságosság a szolidaritásban
   A teremtett világ egyrészt függ a Teremtõtõl, másrészt pedig önmagán belüli kölcsönös függésben él. A szolidaritás elve azt jelenti, hogy Isten teremtett világaként egységet alkotunk.
   Elhívásunk arra szól, hogy a többi teremtménnyel való kölcsönös függést elismerjük, valamint hogy lokális és globális döntéseinket az egész teremtett világ nevében hozzuk meg. A szolidaritás továbbá arra is szólít minket, hogy álljunk midazok mellé, akik tûzvészek, árvizek, földrengések, viharok és egyéb természeti katasztrófák áldozatául esnek.
   Azonban azt is látjuk, hogy a teremtettség egységébõl sokféle módon kiszakadtunk. A
gazdagok és erõsek egyes területeket és a rajtuk lakókat gyakran jogfosztottá teszik. A
környezet pusztulása ott történik, ahol az emberek – faji, nemi vagy gazdasági diszkrimináció köveztkeztében – nem hallathatják a hangjukat. Helyzetüket a pusztulás tovább súlyosbítja, és megnöveli a városi vagy vidéki szegénység csapdájában vergõdõk számát.
   Így alázatért és bölcsességért imádkozunk, hogy a teremtett világért ki tudjunk állni, és állhatatosan támogatni tudjuk a személyes kockázat árán is szót emelõket.

   C. Igazságosság az elégségességben
   A föld és annak teljessége az Úré. Senki és semmilyen csoport nem léphet fel abszolút igénnyel a földdel vagy annak termésével szemben. Az elégségesség elve az emberiség és a teljes teremtett világ alapszükségleteinek kielégítését jelenti.
   Mivel a világ erõforrásai végesek, hogy mindenkinek elegendõ jusson, azt jelenti,
hogy azok, akik a számukra elegendõnél többel rendelkeznek, meg kell, hogy változtassák a dolgok megszerzésére és elfogyasztására irányuló szokásaikat. Az elégségesség az egymással és a környezettel való együttes munkálkodásra szólít fel bennünket, hogy a szükségleteket máshol megjelenõ aránytalan terhek nélkül elégítsük ki.
   Az elégségesség a megmûvelhetõ földek gondoskodására is sarkall bennünket, hogy azokon az emberi szükségletek betöltéséhez a jövõben is elegendõ élelmiszert és rostot termeljünk. Ezért elismerõleg szólunk a termõföldek sáfárairól, akik az Úr adta drága földet óvták és óvják.
   Számos erõt is ismerünk, amelyek az elégségesség ellen hatnak. A dolgok megszerzése gyakran személyes beteljesedést jelent a számunkra. Politikai és gazdasági rendszereink alapját a kapzsiságba, valamint a javak és szolgáltatások egyenlõtlen elosztásába vetjük. Elõre látható, hogy mindez a tisztességes és méltóságteljes élethez szükséges erõforrásoktól foszt meg sokakat. Így hát a végsõkig is azért az erõért imádkozunk, amivel meg tudjuk változtatni személyes és közösségi életünket annak érdekében, hogy mindenkinek mindenbõl elegendõ jusson.

   D. Igazságosság a fenntarthatóságban
   A héber hagyomány sabbátra és nyugalomra vonatkozó törvényei arra emlékeztetnek bennünket, hogy nem facsarhatjuk ki könyörtelenül a teremtett világot azért, hogy a termelékenységet a lehetõ legmagasabb szintre tornásszuk fel (2Móz 20-8-11, 3Móz
25). A fenntarthatóság elve a jelen generáció számára való elfogadható életminõséget jelenti anélkül, hogy az a jövendõ nemzedékek számára elfogadható életminõség rovására menne. Fajok és életterük védelme, a tiszta termõföld és víz megõrzése, a hulladék csökkentése mind-mind elsõszámú feladat. De az alapvetõ termékek és szolgáltatások termelése, azok méltányos elosztása, az elérhetõ piacok megteremtése, a népesség stabilizálása, a minõségi oktatás és a teljes foglalkoztatottság ugyancsak fõ feladatok.
   A fenntarthatóság akadályait ismerjük. Sem a környezeti költségekrõl tudomást nem
vevõ gazdasági növekedés, sem pedig az emberekben esett károk fölött szemet hunyó
természetmegõrzés nem fenntartható. Mindkettõ igazságtalanságot, így természeti
pusztulást eredményez. Tudatában vagyunk, hogy egy egészséges gazdaság csakis egészséges környezetben létezhet, és hogy nem könnyû mindkettõ javára dönteni.
   A fenntarthatóság elve arra szólítja fel egyházunkat, hogy a szegényekkel való globális munkájában a fenntartható fejlõdés stratégiáit keresse. Továbbá arra hívja egyházunkat, hogy azokat az Egyesült Államokbeli farmereket támogassa, akik fenntartható módszereket vezetnek be, és az iparágakat a fenntartható termelésre buzdítsa. A hívás mindegyikünknek szól életünk minden területén, hogy cselekedeteinket bolygónk hosszú távú fenntartható fejlõdésével hangoljuk össze.
   Így hát találékonyságért és odaszánásért imádkozunk, hogy szelídebben bánjunk a
Földdel.


V. Egyházunk elkötelezettségei


   Mi, az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) tagjai, az igazságra hívó szóra válaszolunk, és elkötelezzük magunkat annak elvei, a participáció, a szolidaritás, az elégségesség és a fenntarthatóság mellett. Ezen elvek egyes helyzetekre való alkalmazásában olyan döntésekkel kell, hogy szembenézzünk, amelyeket az emberi korlátoltság és bûn nehezített meg. Cselekszünk, de nem azért, mert biztosak vagyunk a kimenetelében, hanem mert biztosak vagyunk Krisztusban való megváltásunkban.
   Az emberi viselkedés megváltozhat a gazdasági ösztönzõk, a múlt miatti bûntudat
vagy a jövõtõl való félelem miatt. De mint a bibliai hit népét, akik bizalomban és reménységben élnek együtt, elsõdlegesen az a hívás hajt, hogy Isten szerinti gondviselõk legyünk, és hogy igazságosan cselekedjünk.
   Örvendünk a teremtett világ számára adott remény és igazság víziója felett, és újból
odaszánjuk magunkat. Cselekedeteinkben is megjelenítjük azt a meggyõzõdést, hogy a Szentlélek szívet és lelket egyaránt megújít, és szokásainkat a társadalmi rendszerhez hasonlóan reformálni kell.

   A. Mint egyes keresztyének
   Mint egyházunk tagjai elkötelezzük magunkat az olyan személyes életstílus mellett,
amely hozzájárul a környezet egészségéhez. Számos szervezet bocsát ki anyagokat,
amelyek a körülményeinkbõl adódó lehetõségek megvizsgálásában, és a változtatások megtételében segítenek bennünket.
   Azt a kihívást adjuk magunk, különösen is a gazdaságilag biztonságban élõk számára, hogy környezettudatosan adjunk tizedet. A tizedet adók csökkentenék a Föld bõségére rótt terhüket, mert 10%-kal kevesebb hulladékot bocsátanának ki, 10%-kal
kevesebb nem-megújuló erõforrást használnának, és a Földrõl gondoskodó erõfeszítésekhez járulnának hozzá. A környezettudatos tized befizetése továbbá a környezeti problémák megismerésére és az azok megoldásán való együttmunkálkodásra szánt idõt is magában foglalná.

  B. Mint az istentisztelet és tanulás közössége
  1. A gyülekezet, mint környezettudatossági központ
  Minden egyes gyülekezetnek úgy kellene magára tekintenie, mint a környezetrõl való gondoskodás szentírásbeli és teológiai alapjait vizsgáló központra.
  Ezt a tudatosságot fokozhatják olyanok, akik már eddig is közöttünk voltak, például: õslakosok, akik a föld és az ember közötti bensõséges viszonyt gyakran sokkal mélyebben értik; tudósok, mérnökök és mûszaki szakemberek, akik abban segíthetnek
bennünket, hogy a teremtett világban Isten bölcsessége szerint éljünk; a környezet
megõrzésében és védelmében jártas szakemberek; illetve azok, akik a termõföldbõl
vagy a tengerbõl élnek, ezen túl pedig tanulni szeretnénk mindazoktól, akik maguk is
a környezeti pusztulás súlyos hatásaitól szenvednek.
  2. A teremtett világ hangsúlyozása az egyházi esztendõben
  Az egyházi esztendõ során a gyülekezetek elõtt sokféle lehetõség tárul fel arra, hogy
a teremtett világra figyeljenek. Ezek között sorolhatjuk fel a Hálaadást, az aratási ünnepeket, a mezõk, vizek, növények és állatok megáldását. Számos gyülekezet hagyományokkal rendelkezik a Föld Napja illetve a Gondoskodás a Termõföldrõl és Vizekrõl Hete megünneplésében. Mint egyházi testület, a Pünkösd utáni második vasárnapot a Gondoskodás a Teremtett Világról Vasárnapjának jelöljük ki az ehhez illõ igei olvasmányokkal – a termésért való imádkozás hagyományos liturgiai rendjének továbbfejlõdéseként.
  3. Oktatás és kommunikáció
  Egyházunk bátorítja mindazokat, akik liturgiai, igehirdetési és oktatási anyagokat
készítenek annak érdekében, hogy Isten teremtett világát ünnepeljük. A keresztyén
oktatás számos területén megjelenõ megnövelt tananyag a már használatosra fog építeni. Támogatjuk az egyházi sajtó környezetrõl szóló jelentéseit, és szeretnénk, hogy
egyházunk környezeti aggályairól a közszolgálati és kereskedelmi médiumokban is
szó essék.
  4. Egyházunk programjai
  Egyházunk ajánlja az egyházkerületi és regionális szinten már jelenleg is folyó környezeti oktatási programokat, mint táborokat és szabadtéri szolgálatokat, fõiskolákat, teológiai fakultások és egyéb oktatási tevékenységet, valamint az Egyház országos Éhség Programját. Különösen is figyelembe ajánljuk az Egyház a társadalomban divízión belül mûködõ Környezeti Gondnokság osztályunkat, amely e téren tevékenykedõk széles hálózatával ápol kapcsolatokat, és egyháztagok illetve egyházi szervezetek számára az innovatív gondoskodás témakörében tanácsadással, valamint környezeti audit során használatos anyagokkal áll rendelkezésre.

   C. Mint elkötelezett közösség
   Gyülekezeti és egyéb egyházi szinten keressük annak a módját, hogy az elégségesség és fenntarthatóság elveit hogyan építsük be az életünkbe. Támogatjuk a környezettudatos tizedet, és további lépéseket is teszünk annak érdekében, hogy fogyasztásunknak határt szabjunk illetve csökkentsük a kibocsátott hulladékot. Költségvetésünkben és egyházunk anyagi eszközeinek befektetésében is megmutatjuk, hogy törõdünk környezetünkkel. Környezeti auditokat szervezünk, és a folyamatos elkötelezettség biztosítása érdekében azok eredményeit utólag is ellenõrizzük.

   D. Mint erkölcsileg megfontolt közösség
   Gyülekezeti és egyéb egyházi szinten a participáció elvét meg is valósítjuk. Vitáinkban szívesen látjuk a környezeti problémákról alkotott eltérõ nézeteket és tapasztalatokat olyan témákban, mint
   - a nukleáris és toxikus hulladéklerakók,
   - az õserdõk kitermelése,
   - az élelmiszerfogyasztás személyes szokásai,
   - a mezõgazdasági gyakorlatok,
   - az állatokkal való bánásmód az állattenyésztés, laboratóriumi kutatás és vadászat során,
   - a termõföld használatának tervezése valamint
   - a globális élelmiszerelosztási, fejlõdési és népességi kérdések.
   Megvizsgáljuk, hogy a környezeti károkra milyen hatással van a rasszizmus, a nemek
közötti hátrányos különbségtétel és az osztálytársadalmi berendezkedés, illetve hogy a
környezeti krízis erre válaszul miképp súlyosbítja a faji, nemi és osztályalapú diszkriminációt. Álláspontunk kialakítása során mérlegre tesszük azokat az érveket, amelyek a felsoroltakban negatívan érintettektõl származnak, akik gazdasági biztonságát veszély fenyegeti, és akik a természet- és társadalomtudományokban szakértelemmel rendelkeznek.
   Aktív szerepet játszunk abban, hogy egy asztalhoz ültessünk le egymással konfliktusban álló érdekcsoportokat: nem csak egyházunk, hanem a társadalom más tagjait is. Egyházunk kiterjedt jelenléte és szavahihetõsége egyedülálló lehetõséget ad számunkra, hogy közvetítsünk, konfliktust oldjunk és a konszenzus irányába mozduljunk.

   E. Mint pártfogók
   Helyi és regionális, nemzeti és nemzetközi szinten hallatott hangunkat a participáció, szolidaritás, elégségesség és fenntarthatóság elvei formálják. Pártfogó tevékenységünk egyházunkon kívül is folytatódik az ökumenizmusban és mindenki mással, akik osztják a környezettel kapcsolatos aggodalmainkat.
   A teremtett világ pártfogása akkor a legcélravezetõbb, ha informált egyének vagy helyi csoportok végzik, ezért a kormányzattal és a civil szférával való kommunikációjukat éppúgy bátorítjuk, mint a közmeghallgatásokon való részvételüket, a szelektív vásárlást, befektetést és szavazást.
   Támogatjuk egyházunk állami, nemzeti és nemzetközi szinten kijelölt szószólóit, de
kiállunk mindazok mellett, akiket az igazságért vívott személyes harcuk magányos és
sebezhetõ helyzetbe hozott.
1. A magánszféra
   Egyházunk dialógust létesít részvénytársaságokkal a teremtettség számára megjelenõ igazságosság elõmozdításának érdekében. Üzleti vezetõkkel a dolgozók, a fogyasztók és a környezet egészségérõl tárgyalunk. Örömmel vesszük meglátásaikat és aggodalmaikat a felelõsségteljes környezeti cselekvésrõl. A vállalkozásokat arra biztatjuk, hogy mûködésükben átfogó környezeti elveket vezessenek be.
   A kormányzat szabályozásokat és piaci ösztönzõket egyaránt be tud vetni a fenntarthatóság érdekében. Mindezek kialakítását könnyítendõ a kormányzat és magánszféra közt nyílt kooperációt segítünk elõ.
2. A közszféra
   Egyházunk támogat minden olyan ajánlatot és cselekedetet, amely a környezeti
problémákat a participáció, szolidaritás, elégségesség és fenntarthatóság elveivel  összhangban veti fel.
   Ezek az ajánlatok és cselekedetek a túlfogyasztás, a népesedési problémákból adódó nyomás, a nemzetközi fejlõdés, kereskedelem és adósság, az ózonréteg elvékonyodása és a klímaváltozás problémakörét érintik, célul pedig a fajok és életterük védelmét, a tengeri fajok védelmét és megfelelõ kihasználását, valamint bolygónk közösen használt részeinek, ideértve az óceánok és a légkör védelmét tûzik ki.
   Egyházunk támogatja az Egyesült Államokban és a Karib-tengeren a környezet minõségének védelmét és annak visszaállítását. A környezet alatt értve
   - a természetes és emberi élettereket (tengereket, mocsarakat, erdõket, pusztaságokat és városi területeket)
   - a levegõt, különös figyelmet szentelve a városlakókra
   - a vizet, leginkább az ivóvizet, de a talajvizet, és az ipari illetve városi szennyvizet, és
   - a termõföldet, különös tekintettel a termõföld használatára, a toxikus hulladékok elhelyezésére, a szél és a víz okozta erózióra, a mezõgazdasági mûvelésû földek megõrzésére a városfejlesztések során.
   Egyházunk olyan politikát folytat, amely lehetõvé teszi a részvételt az emberek számára minden olyan döntésben, amely egészségüket és megélhetésüket érinti. Szolidárisak leszünk minden olyan emberrel, akiknek közvetlenül kell szembenézni a toxikus anyagok okozta környezeti veszélyekkel, történjen ez az iparban, a mezõgazdaságban vagy otthonukban. Ragaszkodunk ahhoz, hogy az egészséges környezet fenntartásának költségeit arányosan osszuk meg.
  Egyházunk a participáció, szolidaritás, elégségesség és fenntarthatóság elveit a nemzetközi elfogadás felé mozdítja, és bátorítja az ENSZ gondoskodó szerepét. Együttmûködünk partnereinkkel a nemzetközi egyházi közösségben, és elkötelezetten tanuljuk tõlük, hogy hogy kell Isten teremtett világáról gondoskodni.


Megragadjuk az ígéretet


  Ismerve a bûn és a gonosz erejét a világban, valamint a környezeti problémák összetettségét, tudjuk, hogy gyors megoldást nem találhatunk – sem technológiai, sem gazdasági, sem pedig lelki értelemben. A fenntartható fejlõdés mindenkitõl folyamatos erõfeszítést igényel.
  Sokakat kétségbe ejtenek azok a vélemények, hogy túl késõn túl keveset teszünk. De mint a hit emberei, a remény foglyai, és Isten ígéretének hordozói, szembenézünk a rízissel.
  Megragadjuk az „új ég és új föld” ígéretét (Jel 21:1), és együtt hajtjuk meg fejünket a felajánlási ima szavaival (Lutheran Book of Worship, 109. oldal): „Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, mindenek alkotója. Jóságodon keresztül ezekkel az ajándékokkal áldottál meg minket. Velük együtt a Te szolgálatodra ajánljuk magunkat, és életünket odaszánjuk a Te mûved gondozására és megváltására Jézus Krisztusért, Urunkért, aki önmagát adta értünk. Ámen.”

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek